Alig ezer éve a magyarok nyilaitól rettegett Európa. Magyar lovak patái verték fel a fagyott földet Frankhonban, eljutottunk Hispániába és az öreg Rómát is megsarcoltuk.
Azóta sok minden történt. Mohács óta “tanul” a magyar, lehajtott fejjel, lesütött szemmel, alamizsnára vágyva tekintgetünk Európa felé.
Kikkel hódítjuk meg Európát?
Immár másfél évtizede “gyülekezünk” és “beszélünk” a nagy Hadjáratról.
Sokszínű a tábor. Van, aki csatára termett ménnel, páncélban érkezik, telve energiával, és becsvággyal. Van, aki harcban sérült vak, nyomorék, van gyermek és van öreg, bölcs és tapasztalt. Van, aki mezítláb jött, van, akinek csak rongyokra tellett és kard helyett botja van. Mind magyarok, tisztelik egymást, figyelik egymást, várják egymást. Már a hó is lehullott.
Kikkel hódítjuk meg Európát?
Kik sarcoltak annak idején? Kiknek a nyilaitól rettegett bajor, szász, frank? Kik hozták a gazdagságot HAZA, hogy aztán megosszák a rászorulóval?
Hogyan csaphatott volna le ma itt, holnap ott, egy mezítlábas sereg? Mit ért volna játék íj a páncél ellen, görcsös végű bot az edzett acélt ütve?
Hideg van, lobog a tűz, várunk egymásra, szeretjük egymást. Európa szeret minket.
Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!
Nincs lovad? Szerezz, kérj, ígérj, mert gyalog nem jöhetsz!
Karod gyönge az íjhoz? Edz, gyakorolj, készülj! Az Életed, a szabadságod múlhat rajta.
Nem látsz? Akkor higgy! Éhes vagy? Akkor remélj. Küzdj, harcolj, harapj!
Mindig a földet nézed? Nézz előre, a távolba, nézz úgy, mint ezer éve, fürkészve a messzit, a távolit, a Lehetőséget!
Kikkel hódítjuk meg Európát?
Veled vagy nélküled.
A harcosok nyergelnek, messzi kalandok hívják őket.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
